
Gajdó Tímea
Gyermekkultúra mesterdiplomám beépítése a munkámba
A gyermekkultúra mesterszakom elvégzésének a célja az volt, hogy mélyebben megismerjem a gyermekek kultúráját, művészeti és társadalmi környezetét, valamint a gyermekekkel kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdéseket. A képzés alatt elsajátítottam főként a gyermekek neveléséhez és oktatásához kapcsolódó pszichológiai, pedagógiai, kulturális és művészeti ismereteket. Megismerkedtem a különböző gyermekművészeti formákkal, a gyermekirodalommal, a társadalmi és kulturális trendekkel, valamint a gyermekkultúra kutatásának módszereivel. A mesterszak elvégzése után úgy érzem, a programok szervezése és a gyermekekkel kapcsolatos kulturális projektek lebonyolítása sokkal gördülékenyebben megy.
A 2024/2025-ös tanévben elindítottam a mese szakkörömet, mely gyermekirodalom néven fut. Heti 2 órában foglalkozom azokkal a gyermekekkel, akik jelentkeztek rá. Első feladatom az volt, hogy a Ráckeresztúri Wass Albert Községi Könyvtárat felkerestem. Az iskolánk és a könyvtár eddig is kapcsolatban állt egymással, de szerettem volna ezt mélyíteni. Az első alkalmaknál könyvtári foglalkozást szerveztem a gyermekek számára. Ez interaktív és játékos formában zajlott. A gyerekek megismerkedtek a könyvtár működésével, a különböző könyvekkel és más anyagokkal, mint például hangos könyvekkel. A foglalkozás során bemutattuk nekik, hogyan találhatnak meg könyveket, miként kell használni az olvasójegyet, és hogyan zajlik a könyvek kölcsönzése. Játékos feladatokat is végeztek, mint például könyvkeresés. A gyerekek regisztráltak a könyvtárba, hogy használhassák a szolgáltatásokat. Ezek az élmények segítettek a könyvtárbarát hozzáállás kialakításában és a könyvek iránti érdeklődés felkeltésében.
A szakkör eddigi programjai
Könyvtári kutatómunka
Egy játékos könyvtári kutatómunkát, „Könyvtári kincsvadászat”-ot szerveztem a gyerekeknek. A diákok egy térképet kaptak, amin különböző „állomásokat” találhattak, és minden állomáson egy-egy kérdést kellett megválaszolniuk a könyvek segítségével. Első állomás – „A legnagyobb állat”: A gyerekeknek egy könyvet kell választaniuk, amiben az állatok legnagyobb képviselőiről olvashatnak, és választ kellett adniuk arra a kérdésre, hogy melyik a legnagyobb szárazföldi állat. Második állomás – „A titkos mesebirodalom”: Itt egy mesekönyvet kellett keresniük, amelyben varázslatos lények szerepelnek. A feladat az volt, hogy találjanak egy mesét, amiben sárkány vagy tündér szerepel. Harmadik állomás – „A csillagok titkai”: A gyerekek egy tudományos könyvet kerestek, ami az űrrel kapcsolatos információkat tartalmaz. A kérdés az volt, hogy mi a legnagyobb bolygó a Naprendszerben. Minden helyes válasz után a gyerekek matricát kaptak, és a végén egy „kincset”, azaz egy könyvjelzőt nyertek, melyet a könyvtáros nénitől, Ági nénitől kaptak. A kutatómunkán való részvétel segítette a gyerekeket abban, hogy aktívan használják a könyvtárat és megszeressék a könyvek keresését.




A meseolvasás különösen fontos, mert erősíti a gyermekek közötti kapcsolatot, bizalmat épít, és segít a közösségi érzés kialakításában. A meseolvasás és a mesehallgatás jobban megragadja a gyerekek figyelmét, és a mesében rejlő tanulságokat is kiemelhetik, ami hozzájárul a gyerekek érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez. A mese felolvasása fejleszti a gyerekek képzelőerejét, mivel lehetőséget ad arra, hogy saját fantáziájuk segítségével elkalandozzanak a történetben szereplő világokba. A mesékben található varázslatos elemek, különleges helyszínek és szereplők serkentik a gyerekek kreatív gondolkodását, és segítenek új, egyedi ötletek megszületésében.
Saját könyvborító készítése





A könyvborító készítése számos készséget fejlesztett a gyerekekben. Serkenti kreativitásukat és vizuális gondolkodásukat, mivel el kell képzelniük, hogyan tükrözheti a borító a könyv tartalmát. Emellett javítja a kompozíciós érzéküket, hiszen a különböző elemek (színek, képek, betűtípusok) harmonikus elrendezése fontos a borító megjelenése szempontjából. A folyamat során fejlődött a finommotorikus készségük is, mivel a kézügyességre van szükség a rajzoláshoz. Továbbá segítette a képzelet és a szimbolikus gondolkodás fejlesztését is, mivel a gyerekeknek a könyv tartalmához illő képeket és szimbólumokat kell tervezniük.
Mese írása
Az elkészült, könyvborítóhoz, mese fogalmazása. (Ez a 2. félév folyamán fog elkészülni.)
Hangoskönyv hallgatása – ehhez rajzillusztráció készítése
https://meskete.hu/mese/a-gondterhelt-mikulas/7527
A meskete internetes oldalon, regisztráció után hangoskönyveket lehet elindítani. Számos mese és történet közül lehet választani. Karácsony előtt egy Mikulásos történetet hallgattak meg a gyermekek. A beszélgetés után, a meséhez egy illusztrációt kellett készíteniük. A hangoskönyv hallgatása fejleszti a figyelmet, a nyelvi megértést és a szókincset, mivel segíti a gyerekeket abban, hogy figyelemmel kövessék a történetet. Ezen kívül erősíti a hallás utáni szövegértést, és fejleszti a képzeletet, miközben gazdagítja az érzelmi intelligenciát is, mivel a hangszín és a narráció segít megérteni a karakterek érzéseit és cselekedeteit.








A papírszínház segít a gyerekeknek a kreativitás, a figyelem és a verbális készségek fejlesztésében. Történeteket mesélhetünk el vele, miközben szemléltetjük az eseményeket, így javítva a szövegértést, a narrációs készségeket és a vizuális észlelést. Emellett játékos módon tanulják meg a különböző történetformákat, valamint erősítik a finommotoros készségeiket is a rajzillusztráció készítésével.
Mozilátogatás: Pandakaland című mese megtekintése
Téli szünet előtt mozilátogatást szerveztem a gyerekeknek. A budapesti ETELE Plázába mentünk, ahol egy nagyon aranyos mesét néztünk meg két másik osztállyal együtt. A program egy szórakoztató és élménydús időtöltés volt, amely fejlesztette a figyelmet, a társas készségeket és a kulturális élményeket. A közös filmnézés erősítette a kapcsolatokat, és lehetőséget adott a gyerekeknek a történetmesélés, a vizuális művészetek és az érzelmi reakciók megértésére. Emellett segítette a gyerekeknek a szórakoztatás mellett a kreativitás és a fantázia fejlődését is.







Mesekvíz kitöltése interneten
https://www.youtube.com/watch?v=KGoPyVVlaes
https://www.youtube.com/watch?v=qllNnYQ-m84
https://www.youtube.com/watch?v=-fKd77B-b20&t=95s
https://www.youtube.com/watch?v=0vFuT8_Ui6Q&t=74s
https://www.youtube.com/watch?v=W4KqLu_kZLE
A mesekvíz kitöltése segítette a gyerekeknek fejleszteni a figyelmet, memóriát, problémamegoldó készséget és kreativitást. Emellett javítja a szövegértést és a koncentrációt, miközben szórakoztató módon tanítja meg őket a történetek részleteire és tanulságaira.