Országos magyar és matematika próbafelvételi

templom 5.b és 6.a

 Kedves Szülők, Gyerekek!

 
Örömmel értesítjük Önöket, hogy az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően, az évek óta jól bevált módon az idei tanévben is megrendezésre kerül az általános iskolák 8. osztályos tanulói számára az Országos Magyar és Matematika Próbafelvételi. Az immár öt éves múltra visszatekintő mérés az eddig jól megszokott formájában idén is matematikából és magyar nyelvből indul, mely ebben a tanévben az érdeklődők számára egy, az előző mérésektől független komplett, intenzív központi felvételi előkészítő programmal eg észül ki mindkét tantárgyból. Utóbbi központi felkészítőinket jó szívvel ajánljuk mindenkinek, de főleg azoknak, akik úgy érzik, hogy a pandémia és a többéves digitális oktatás elrendelése alatt rengeteg hiányosságot halmoztak fel, ugyanakkor szeretnének sikeres felvételi vizsgát írni.
  Az Országos Magyar és Matematika próbafelvételi legfőbb céljahogy a programban résztvevő tanulók egy iskolájuktól független, ugyanakkor éles vizsgahelyzetben tehessék próbára tudásukat, majd az általunk kijavított feladatlapok megtekintése után a diákoknak lehetőségük legyen hiányosságaikkal szembesülni, és azokat pótolni. Mindannyian tudjuk, hogy a központi felvételi vizsga nagy kihívás a tanulók számára, és a diákok továbbtanulási lehetőségeit jelentősen befolyásolhatja. Az „éles” felvételi vizsgán a tanulóknak az egyes feladatok megoldásához többféle kompetenciával is rendelkezniük kell. Az „éles” vizsgát az is nehezíti, hogy a magyar és matematika feladatlap a tanulási folyamatban megismert, begyakorolt eljárások alkalmazása és a szövegértés mellett egyes feladatok megoldása során kreativitást és ötletességet is igényel. Az előbbiek és a megoldás során rendelkezésre álló szűkös 45 perc beosztásának gyakorlása miatt is fontosnak tartjukhogy a rájuk váró megmérettetés előtt a végzősök a központi magyar és matematika felvételi vizsgákhoz hasonló körülmények között, egy objektívan értékelt tudáspróba keretein belül tapasztalják meg az éles stresszhelyzetet, ami hozzájárulhat a vizsgadrukk leküzdéséhez, és a vizsgán elért teljesítmény javulásához. 
Ha valaki szeretne még „próbafelvételire” jelentkezni, csütörtökig kérem, hogy jelezze!
magyar: 1500,-
matek:1200,-
Kérem, hogy az árát is küldjétek!
Rozgonyi Evelin
osztályfőnök

További Híreink

Tájékoztató a hit-és erkölcstan oktatás megszervezéséről

Tájékoztató a hit-és erkölcstan oktatás megszervezéséről

Iskolánkban a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény, valamint a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet alapján szervezzük az etika és a helyette választható hit-és erkölcstan-oktatást.
A hit – és erkölcstan oktatással kapcsolatban, a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan 2025. április 1-jén 16:00 – 17:00 óra között van lehetősége a szülőnek tájékozódni a helyi egyházi képviselőknél.

bővebben
A helyi történelem verseny eredményei 2025

A helyi történelem verseny eredményei 2025

A Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola a Dunaújvárosi Tankerület és a Kárpát – medence Petőfi Sándor nevét viselő általános iskolái számára történelem PowerPoint / PPT / – versenyt hirdetett, melynek témája az idei Jókai-emlékév alkalmából Jókai Mór volt. Kiegészítettük a helyi diákjaink számára egy külön teszttel, amelyet az alábbi csapatok kerültek ki győztesen:
1. Boronyai Elina és Fogas Gábor 8. , 2. Paulovics Hanga 6., 3. Fogas Vivien és Kovács Boglárka 7.b.
Gratulálunk a nyerteseknek!

bővebben
A csocsóbajnokság és szókitaláló verseny eredményei 2025

A csocsóbajnokság és szókitaláló verseny eredményei 2025

A Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola a Petőfi-hét című projektjében rendezett versenyeken az alábbi eredmények születtek:

A Szókitaláló verseny eredményei: 1. Boronyai Elina és Békes Gergő 8., 2. Szőnyi Lilla és Kalmár Klaudia 6., 3. Boronyai Kíra és Mónos Csilla 7.a. Minden osztályból egy-egy csapat vett részt.
A csocsóbajnokság eredményei: 1. Balog Viktor és Bíró Kevin 7.b, 2. Nádler Botond és Fejes László 8., 3. Németh Nikolász és Huber Milán 6.

bővebben