Tájékoztatás

Tájékoztatás a EFOP-4.1.2-17-2017-00096 számú pályázat megvalósításáról,

Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola infrastrukturális fejlesztéséről

 

A mindezidáig két telephelyen működő Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola állapota szükségessé tette az iskola egy épületté történő átépítését, felújítását, melyet az EFOP 4.1.2 pályázatból és kormányzati forrásból sikerült megvalósítani.

Az épület felújítására kötött vállalkozói szerződés 2021.05.31-én lépett hatályba, mely alapján az eredeti kivitelezési határidő 2023.01.09. volt.

Az új iskola építése során feltárt több nehézség is akadályozta a vállalkozó által ígért határidő előtti, majd a határidőre történő teljesítést.

A Tankerület és a Vállalkozó mindent megtett a határidőben történő teljesítés érdekében, de a váratlan helyzetek megoldása, és a magas színvonalon történő megvalósítás miatt szerződés-módosítás történt, mely alapján a teljesítési határidő 2023.04.14. lett.

A módosított határidőre a Vállalkozó részéről az iskola átadása a Tankerület részére megtörtént, az elkészült épületben a földszinten 9 tanterem, kémia labor, fejlesztő szoba és ebédlő, az emeleten 7 tanterem és számítástechnikai labor található. Jelenleg a pályázat elszámolása, az új bútorok kiszállításának koordinálása van folyamatban.

Az iskola igazgatójával egyeztetve a beköltözés, a tantermek csinosítása a nyár folyamán történne, s a 2023/2024 tanév már az új iskolában várja a tanulókat. Az iskola ünnepélyes megnyitójára és átadására is ekkor, 2023. szeptember 1-jén kerül majd sor.

Ráckeresztúr Község Önkormányzata és a Ráckeresztúri Iskolásokért Alapítvány jelentős anyagi támogatásával a tanévnyitóra megújul az iskolai játszótér és a kerítés is.

Pedagógusok és tanulók már a mai kor színvonalának megfelelő infrastruktúrával rendelkező épületben kezdhetik meg tanulmányaikat a 2023/24-es tanévben.

Szilágyiné Németh Sarolta Zsuzsanna Tankerületi Igazgató

 

További Híreink

Petőfi-busz Ráckeresztúron

Petőfi-busz Ráckeresztúron

Különleges alkalom, hogy iskolánkban megtekinthették diákjaink a Petőfi Sándor emlékének berendezett emlékbuszt, amely immáron második éve járja a Kárpát-medencét.
A program a Községi Könyvtár, Ráckeresztúr Önkormányzata és Gajdó Ágnes szervezésével a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával valósult meg. Köszönjük.

bővebben
Nemzetközi Pedagógiai Szakmai Konferencia – Mesterprogramok tudásmegosztása

Nemzetközi Pedagógiai Szakmai Konferencia – Mesterprogramok tudásmegosztása

Az iskolánkban 2024. február 21-én hagyományteremtő szándékkal indítottuk útjára a Nemzetközi Pedagógiai Szakmai Konferenciát. A Az esemény záró felvonásaként tudás- és tapasztalat megosztás történt: iskolánk mesterpedagógusai saját programjukat mutatták a be nagyszámú hallgatóságnak. Részleteket tovább kattintva olvashat.

bővebben