Átadták az Ökoiskola címet

Oktatás.hu oldalról:

Megtartották az ökoiskolai címek átadó ünnepségét

2023. június 9-én az ELTE Lágymányosi Campusán 118 ökoiskola, 91 újrapályázó ökoiskola és 107 örökös ökoiskola vehette át a címet, ezáltal immár minden harmadik iskola ökoiskolává vált Magyarországon.

Dr. Raisz Anikó az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára, valamint Kisfaludy László, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára mondott beszédet az ökoiskolai címátadó ünnepségen. A fenntarthatóságra nevelés kiemelt szempont a köznevelési intézmények munkájában. Az ökoiskolákban a tanulók és a pedagógusok napi tevékenységének köszönhetően a Kárpát-medence természeti és épített környezeti értékeinek a megőrzésére kiemelt hangsúlyt fordítanak.

A rendezvényen készített képek itt érhetők el:

Huszár László fotói

Fodor Gábor tankerületi igazgató fotói;

Az ökoiskolákról készített rövid film (Ökoiskola film – Jónak lenni jó!) pedig itt érhető el.

A díjátadóról készített összefoglaló film itt tekinthető meg.

További Híreink

Mohács 500 – Nemzetközi történelem verseny

Mohács 500 – Nemzetközi történelem verseny

A Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola a Kárpát – medence Petőfi Sándor nevét viselő általános iskolái számára történelem PowerPoint / PPT / – versenyt hirdet, melynek témája az idei Mohács 500 – emlékév alkalmából:
A mohácsi csata emlékezete.
Részletek itt találhatók.

bővebben