Határtalanul! pályázat – HAT- KP-1-2024/1-001478
Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola
2025. május 29. – 4. nap
Negyedik napunk reggelén a Nap aranysárga szűrőjén keresztül valami megfoghatatlan csend lengte be a tájat. Mintha maga az idő is lassabban lépett volna, teret adva az emlékezésnek, a nemzeti önazonosság csendes újrahangolásának. E napon múlt és jelen, költészet és történelem, személyes élmény és kollektív emlékezet egymásba fonódva tanítottak.
Székelykeresztúr – Petőfi árnyéka alatt
Utunk első állomása Székelykeresztúr volt, ahol a Gyárfás-kúria kertjében megálltunk egy különleges tanú előtt: a Petőfi-féle körtefa alatt. Az öreg fa, amely évszázadok viharait túlélve hajt újra és újra levelet, mintha önmaga is egy verssé vált volna. Itt hangzott el – csendes áhítatban, ünnepélyes pillanatként – Petőfi Sándor utolsó verse, az Egy gondolat bánt engemet. A diákok lélegzet-visszafojtva hallgatták a költő halhatatlan szavait, melyek méltósággal és végső elszánással tekintenek a hazáért hozott legnagyobb áldozat felé.
A pillanatot még emelkedettebbé tette, hogy megidéztük Kányádi Sándor versét is – Haldoklik az öreg tanú… – amely a körtefában már nemcsak fát, hanem élő történelmi emlékezetet lát. A költészet e ponton nem csupán irodalmi anyag, hanem közösségi élmény és identitásképző erő lett: a tanulók nem olvasták, hanem átélték a verset.
Héjjasfalva – a szabadság emlékezete
Továbbindulva a segervári csata helyszíne következett, ahol a héjjasfalvi emlékműnél hajtottunk fejet az 1849. július 31-én elesett magyar honvédek előtt. A csendes főhajtás, a tanárok történelmi keretbe helyezett ismertetője és a tanulók spontán kérdései megerősítették, hogy a helyszíni tanulás – különösen nemzeti történelmünk szent helyein – mélyebb nyomot hagy a lélekben, mint bármely tankönyvi lecke.
Segesvár – történelem az ódon kövek között
Ezután Segesvár következett, a város, melynek vára még ma is őrzi a középkor szellemét. Ódon falai között barangolva megismerkedtünk az erdélyi szász városkultúra történetével, a céhes világ életével, s nem utolsósorban a város egyik leghíresebb szülöttével, Vlad Tepes, a Walt Disney-féle Drakula alakjával is. A város dombjaira épült szerkezete, a Diáklépcső, az óratorony és a városfalak kiválóan illeszkedtek a földrajz, történelem és kultúrtörténet tantárgyi integrációjába.
Szejkefürdő – mini Erdély és a székely géniusz
Délután a szejkefürdői Mini Erdély park varázslatos világa tárult elénk. Az apró, de hűségesen megformált makettek között járva tanulóink térben és időben is utazást tehettek a történelmi Erdély tájain és épített örökségén keresztül. A park különösen alkalmas volt arra, hogy a vizuális tanulást és a topográfiai ismeretek elmélyítését játékos módon, élményszerűen szolgálja.
Innen néhány lépés vezetett Orbán Balázs, a „legnagyobb székely” síremlékéhez. A polihisztor munkássága – néprajzi gyűjtései, írásai és utazásai – példaértékű a tudás iránti elkötelezettség és a nemzeti szolgálat szempontjából. Megemlékezésünk során a tanulók rádöbbenhettek arra, hogy a tudományos kíváncsiság és a hazaszeretet nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő erők lehetnek.
Farkaslaka – a szülőföld szavai
Következő állomásunk Farkaslaka, ahol Tamási Áron sírjánál álltunk meg. Az író szavai – „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – ma is irányt mutatnak. A tanulók számára a helyszín lehetőséget adott arra, hogy irodalmi ismereteiket személyes élménnyel gazdagítsák, s elgondolkodjanak azon, mit jelent számukra az otthon, a haza, a nyelv, amelyen gondolkodnak és álmodnak.
A Trianon-emlékműnél közösen énekeltük el a Székely Himnuszt – a közös dallam újra és újra összefűzte a lelkeket, mint láthatatlan fonál, amely a múlt sérelmein át is képes megtartani, erőt adni és közösséget teremteni. Itt hangzott el a gondolat, amely talán az egész út mottójává válhatott volna: bár határok választanak el bennünket, de egyek vagyunk – magyarok vagyunk, és összetartozunk.
Székelyudvarhely – egy nap méltó lezárása
A nap végén Székelyudvarhely vendégszerető ölében zártuk utunkat. Szállásunkra érkezve már alkonyodott, ám a fáradtság ellenére is különleges hangulat lengte be a csapatot. Együtt fogyasztottuk el vacsoránkat, már nem csupán utazóként, hanem tapasztalatokkal, történetekkel, közös élményekkel megerősített közösségként.
Ez a nap újra és újra emlékeztetett arra, hogy a múlt nem mögöttünk van, hanem bennünk él tovább – abban, ahogyan gondolkodunk, érzünk, cselekszünk. A Határtalanul! program e napján nemcsak emlékhelyeket látogattunk, hanem saját nemzeti identitásunk újabb rétegeit fedeztük fel – és ez a felfedezés, akár a hegyeink, örökké velünk marad.
