Szüreti felvonulás a falunkban – közösség, hagyomány, jókedv
Október 11-én, szombaton ismét szüreti mulatságra gyűlt össze falunk apraja-nagyja. Az eseményt iskolánk szervezte, és öröm volt látni, ahogy jelenlegi és volt diákjaink is vidáman járták végig a falu utcáit, és adták elő a betanult, hagyományos néptáncokat. A felvonulás során a gyerekeket a megállópontoknál szeretettel és sok-sok finomsággal várták a falubeliek. A felvonulás igazi közösségi élményt hozott mindenkinek: nevetés, muzsika és tánc kísérte végig a menetet. A program zárásaként a Hősök terén fergeteges hangulatú rendezvény várta a résztvevőket. Vendégként fellépett a Csemeteforrás Néptáncegyüttes (Százhalombatta) és a martonvásári Aprószépek néptánccsoport, majd a Mákvirág tánccsoport tagjaival közös, vidám táncház zárta a műsort. A pedagógusok kézműves foglalkozásokkal, kreatív sarokkal, csillámtetoválással és arcfestéssel is készültek a gyerekeknek. A napunkat a sok tánc, a zene és a jókedv tette felejthetetlenné.
Köszönjük a szülőknek a rengeteg segítséget és támogatást: a reggeli készülődést, a lányok hajának befonását, a finom süteményeket, valamint a Szülői Munkaközösség elnökének: Kovácsné Nagy Nikolettának a szervezést és a további SZM tagoknak a díszítést és a pakolást az esti szüreti bálra is. A bál is vidám hangulatban telt, a gyerekek itt is nagy örömmel adták elő a táncokat.
Hálás köszönet illeti Drozdikné Nagy Ágnes Tünde és Jezsóné Vörös Szilvia pedagógusokat a felkészítésért, valamint mindazokat, akik munkájukkal hozzájárultak ehhez a tartalmas, szívet melengető naphoz. Nagy köszönet Gajdó Ágnesnek, aki fantasztikus pillanatokat örökített meg a fotóival. Fontosnak tartjuk, hogy őrizzük hagyományainkat, és továbbadjuk gyermekeinknek a közösség erejét, a népi kultúra szépségét és az együttlét örömét.


